Unokáink is tudni fogják

Április 22-én a Föld Napján a Polgármesteri Hivatal Igazgatási Irodája és a Civil Kerekasztal Szabadidő Szekciója által szervezett közös takarítási, tereprendezési akcióban vettünk részt.
Az idén már harmadszor került sor arra, hogy Almárban a Pálos Kolostor-romnál lévő területet megpróbáljuk olyan állapotba hozni, hogy kirándulók, turisták számára tiszta, rendezett, kedvelt pihenőhely legyen.
Ragyogó, szép, tavaszi időben kicsik és nagyok, nagymamák, unokák, iskolások, erdészek, civilszervezetek tagjai szorgoskodtak lelkesen.
Fodor László régész elmondta, hogy sokan nem tudják milyen középkori kolostor maradványain folyik a munka, amit a feltárás után újra betemettek.
Az 1970-es években feltárt épület együttesről, az előkerült leletekről mutatott képeket és egy makettet is. Így elképzelhettük milyen lehetett az 1200-as évek végén ez a Pálos Koloskor, amelynek helyét hamarosan egy emléktábla is jelzi majd.
Jó ütemben haladtunk, zúgtak a fűrészek csattogtak a metszőollók, a gyerekek lelkesen húzták-vonták a levágott ágakat. Egyre nagyobb terület vált szabaddá, kialakult a kövekkel körberakott nyársaló hely is.
Pár óra múlva nagyon jó érzés volt látni, hogy a sok dolgos kéz milyen szép munkát végzett és a gyerekek is emlékeznek mindig arra, hogy a Föld Napján tettünk valamit közvetlen környezetünk megóvása érdekében.

Simon Mihályné
Vándorlók Baráti köre

admin – Cs, 2006 – 05 – 18 09:47