Országos elismerés a Cukorbetegek Egri Egyesületének

Cukor -díj3

A Cukorbetegek Egri Egyesülete 10 éve dolgozik lelkesen és sikeresen a cukorbetegség és szövődményeinek megelőzéséért, a cukorbetegek életminőségének javításáért. Havi betegoktató programjainkon kívül szervezünk városi rendezvényeket, Egri Egészségnapot, Diabetes Világnapot, Egészségtúrát és Eger Ünnepéhez kapcsolódva minden évben Cukorbeteg Találkozót, ahol tavaly az ország minden részéről, a szomszédos országokból és Eger lengyel testvérvárosából, Przemyslből is érkezett delegáció, amelyben a lengyel város vezetősége is képviseltette magát, így ez a találkozó a városi kapcsolatok bővítését is eredményezte. Az idén már a Gyergyói a cseh Kutna Horai Cukorbeteg Egyesület is itt lesz a IV. Egri Nemzetközi Cukorbeteg Találkozón, így az egyesület munkája a cukorbetegek összefogásán kívül Eger testvérvárosi kapcsolatainak erősítését is szolgálja.
Az országos és a nemzetközi cukorbeteg találkozókra az egyesület elviszi mindenhová Eger város jó hírét. Így történt ez most is jún. 6-án Veszprémben, ahol egy nagy szabású országos Diabetes Gálán egyesületünk lehetőséget kapott a bemutatkozásra és jelképesen -mesélve és énekelve Eger város szépségeiről- egy színes Egri Meghívót nyújtottunk át az ország minden részéből érkezett régi és új egyesületi partnereinknek a szept.12-13-án Eger Ünnepén megrendezésre kerülő Cukorbeteg Találkozóra. A Veszprémi Gála tiszteletére alakult meg az Egyesületünk kis énekkara, az Egri Mézvirág Kórus, akik Egerről szóló vidám dalcsokrukkal csalogatták a városunkba a Gálán résztvevő több ezer cukorbeteget, akik a produkciót vastapssal jutalmazták.
Ezután következett a Cukorbetegekért Alapítvány által a tavaly elhunyt országos diabetes vezető, Lang Gusztáv tiszteletére alapított díj átadása, amit első alkalommal osztottak ki. A Díjat az Alapítvány olyan civil szervezetnek adományozza, aki a cukorbetegek közösségének megteremtésében, annak működtetésében, a diabetesszel élők oktatásában, életminőségének javításában kiemelkedő szerepet játszik és kimagasló eredményeket ér el. Az Alapítvány Kuratóriuma úgy döntött, hogy az országban működő több, mint 100 cukorbeteg egyesület és klub közül elsőként a Cukorbetegek Egri Egyesülete veheti át ezt a díjat. Ez nagyon nagy megtiszteltetés az egyesületnek és a díj további jó munkára kötelez, folytatva az elhunyt vezető kiemelkedő tevékenységét és öregbítve tovább az egyesületünk, az egri civilek és a városunk jó hírnevét.
Sűrű programja lesz az Egyesületnek júniusban is. Tavaly alakult meg az egyesületünk vezetésével és támogatásával -már túllépve a megye határait is- a Szomolyai Cukorklub 15 fővel, akikhez jun.14-én szakmai tapasztalatcserére utazik az egyesületünk. A szakmai rendezvényen kívül részt veszünk a Cseresznyefesztivál programjain is, mert egyesületünk jelszava a jókedv és a derű. A mosoly és szeretet is gyógyító hatású, ezért a betegoktatáson kívül sok vidám programot is csinálunk együtt és részt veszünk más civil egyesületek és intézmények által szervezett rendezvényeken is. Jún.15-én az egyesületünk szűréseket végez a TV Eger Véradó Napján a Sportcsarnokban, ahová magunkkal visszük a nem cukorbeteg hozzátartozóinkat, ismerőseinket is, hogy helyettük vért adjanak. Jún.20-án pedig egy vidám hangulatú Belvárosi Randevúra invitáljuk a cukorbetegeket, ahol a résztvevők megismerkedhetnek Eger város legújabb és legszebb látnivalóival is, hogy ne mindig csak a betegségről beszéljünk.
Nagyon örülünk, hogy a munkánk országos elismerést kapott és jól esik, hogy sokan együtt örülnek velünk, akik egyesületünk munkáját ismerik. A Gálán több százan gratuláltak az egyesületnek és fejezték ki egyetértésüket a Kuratórium döntésével.
Köszönetet szeretnék mondani mindenkinek, aki segítette egyesületünk munkáját és sikereink elérését. Nagy szeretettel várunk minden cukorbeteget és pártoló tagot egyesületünkbe, akik ehhez a lelkes és segítőkész csapathoz szeretnének tartozni és velünk együtt a cukorbetegekért dolgozni.

Cukor -díj2

Cukor -díj1

Ferenc Judit – H, 2009 – 06 – 08 15:29