Eger fényei - 2009.november 14. DIABETESZ VILÁGNAP
A Cukorbetegek Egri Egyesületének soron következő találkozója ebben az évben pont a Diabetes Világnapra esett. Mindenki várta a rendezvényt, mert általunk nagyon kedvelt orvos előadó fogadta el meghívásunkat és a 2-es típusú cukorbetegnek ritkán felajánlott, HgA1c szűrővizsgálat is megtörténhetett. Készültünk mindannyian, mert ezen a napon kicsit együtt voltunk a világ valamennyi cukorbetegével. A Bartakovics Béla Közösségi Ház bejáratánál nagy üdvözlő tábla hirdette a nap aktualitását. A Dobó téren a Városháza erkélyéről szintén a Világnapra hívta fel a figyelmet a transzparens.
A cukorbetegek és érdeklődők nagy számmal jelentek meg a rendezvényen. A sorstársak kézfogással, öleléssel, őszinte örömmel üdvözölték egymást. Mindenki megkapta a Diabetes újságot, amit különösen nagy örömmel vettünk a kezünkbe, mert egy cikk a szeptemberi Egri Cukorbeteg Találkozóról tudósított.
Dr. Domboróczki Zsolt diabetológus előadása, közvetlen stílusával és mindenki által érthető szakmaiságával a délután „fénypontja” volt.. Többször hallhattuk előadásában, mennyire fontos az együttműködésen alapuló orvos-beteg kapcsolat. Jó volt hallani, hogy a mai orvoslásban nem a terápiához kell a cukorbeteg életét igazítani, hanem a beteg hétköznapjaihoz igazodik a terápia. Ez biztató volt azok számára, akik félnek a cukorbetegség diétájától, gyógyszeres vagy inzulin kezelésétől. Nagyon fontos volt, hogy továbbadható ismeretek kaptunk a délután folyamán. Ezen a délutánon, minden résztvevő megtanulhatott sok mindent, amit a betegnek a cukorbetegségről tudni érdemes.
A szakmaiság után, szokásos uzsonnánkat fogyasztottuk el közösen. Sokat beszélgettünk, érdeklődtünk egymásról. Ránk jellemző módon, a nehézségekről kevesebb szót ejtettünk a kellemesebb észrevételek kerültek elő. A vércukor, vérnyomás és HgA1c mérésre, mint mindig, most is sokan vártak. A várakozás ideje sem telt haszontalanul, mert a házi mérőeszközök beszerzésével, használatával kapcsolatosan adtunk segítséget egymásnak. Volt, aki az újonnan vásárolt gépét hozta be és ott gyakorolta be a működését. Az előadás fényességét a „mosoly fénye” váltotta fel.
A fények délutánja!! Mondhatnánk így is, hiszen a valós fények ezután következtek. A Világnap kék fényei Eger város Polgármesteri Hivatalát és legrégebbi fürdőjét, a Törökfürdőt is megvilágították, a város és az egyesület összefogás is jelképezve a cukorbetegség elleni harcban. Zárásképpen egy belvárosi séta során gyönyörködhettünk ebben a csodálatos megvilágításban. Ezek a fények a világ diabetes fényeihez kapcsolódtak, amelyeket mi is láthattunk a televízión keresztül. Összetartozás, megoldás keresés, segítő emberek – ezek jellemezték Egri Diabetes Világnap eseményeit.. Már megint jó volt együtt! A következő hétvégén pedig a Debreceni Országos Világnapon folytatódott hasonló szellemben a világnapi megemlékezés több száz cukorbeteg részvételével, ahol az egyesületünk Mézvirág kórusa ismét nagy sikerrel szerepelt.
Jakabné Jakab Katalin,elnök, Cukorbetegek Egri Egyesülete














