Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére „Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2010.” címmel.
A pályázat célja:
Az Eger városban működő civil szervezetek, klubok, alapítványok és közösségek programjainak támogatása, a helyi civil szektor közéleti részvételének segítése.
Támogatás igényelhető:
Rendezvények, alapképzések, konferenciák, szakmai programok szervezésére
Pályázatot nyújthat be:
Minden egri székhelyű jogi személyiséggel rendelkező egyesület, szervezet, szövetség, alapítvány, illetve önálló jogi személyiséggel nem rendelkező csoport. A megpályázott programokat legkésőbb 2010. december 30-ig meg kell valósítani, a támogatást fel kell használni és azzal el kell számolni! Ettől az évtől a civil szervezetek akár egyszerre több szakmai feladatra is pályázhatnak, /külön-külön beadott pályázatokon/ viszont ekkor fontossági sorrend megjelölést kérünk! A nyertes pályázónak – szerződés alapján – a pályázati programról és annak pénzügyi vonzatairól beszámolót kell készítenie.
Csak az a szervezet pályázhat, amelynek NINCS ELSZÁMOLATLAN pályázata, és adósága sem az Önkormányzat felé, ellenkező esetben pályázati kérelme automatikusan kizárásra kerül.
A pályázatot egy példányban kell benyújtani Eger Megyei Jogú Város Titkársági Csoportjához – Civil referens részére (Eger, Dobó tér 2.), „Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2010.” megjelöléssel.
Pályázati űrlap átvehető:
a Heves Megyei Civil Szolgáltató Központban (Civil Ház, Eger, Bajcsy Zs. u. 9. Tel.: 515-743 vagy 415-822) vagy letölthető az Egri Civil Kapu internet portálról www.eck.hu [2] vagy www.eger.hu [3] városi portálról.
Megjegyzés:
A hiányosan, vagy nem megfelelően kitöltött, valamint a határidő után beérkezett pályázatok érvénytelenek, elbírálásukra nem kerül sor. Kérjük a szervezet vezetőjének nevét és telefonos elérhetésének feltüntetését!
A pályázat beérkezésének pontos határideje: 2010. február 15. hétfő 12.00. Civil referenshez.
(Az ez után beérkező pályázatokat nem áll módunkban befogadni!)
| Csatolás | Méret |
|---|---|
| pályázati adatlap 2010.doc [4] | 179 KB |