Versenyfelhívás – Idén Heves megyében is lesz területi fordulója a Madarak és Fák Napja országos versenynek

A „Madarak és fák napja” vetélkedőt először 1994-ben a Pécsi Állatkert hirdette meg. A 2009/2010. tanévre a Pro Vértes Nonprofit Zrt. hirdeti meg a "Madarak és fák napja" Országos Versenyt. Idén először heves megyében a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület Bükki helyi csoport biztosítja a verseny területi fordulóját Egerben.
A versenyre a 10-14 éves tanulókból álló háromfős csapatok jelentkezhetnek.
A verseny célja: versenylehetőség biztosítása azoknak a természet iránt érdeklődő 10-14 éves tanulóknak, akik tanórai, erdei-iskolai, szaktábori, madárgyűrűző, vonulás-kutató, szakköri, természetjáró, madarász-suli programok során szerzett ismereteikről, terepi tapasztalataikról és megfigyeléseikről közösségben csapatverseny formájában szeretnének számot adni.
Nevezési határidő: 2010. március 16. a körzeti központoknál.
Jelentkezés és részvétel feltételei:
A területi fordulóra három fős általános iskolás csoportok jelentkezhetnek az iskolájukhoz legközelebb eső területi versenyhelyszínen. A csapatnak legalább két tagja legyen 7-8. évfolyamos tanuló, egy tanuló lehet fiatalabb.
A verseny tartalma: Az 5-6-7. évfolyam tananyagához kapcsolódó természeti, környezetvédelmi, biológiai alapismeretek, ill. a tanult növény és állatfajok ismerete. A Duna-Ipoly Nemzeti Park. Az év fája (ezüst hárs) és az év madara (fecskefélék). Általános madár- és élőhely-védelem. Fenyőerdők. Cinegefélék (9 faj). Szalakótafélék. Terepi munkához szükséges eszközök és kellékek ismerete és használata. Madárhang felismerés (1-25 faj a területi versenyen, 1-50 faj az országos döntőn).
Nevezési díj: 3000 Ft/csapat (Heves megyében nincs!)
További részletek:
http://egrizold.blog.hu/2010/02/23/versenyfelhivas_iden_heves_megyeben_is_lesz_teruleti_forduloja_a_madarak_es_fak_napja_orszagos_verse

Ferenc Judit – K, 2010 – 03 – 02 16:49