DEBRECEN BEVÉTELE HÁROM GENERÁCIÓVAL
EZÜSTPROG-09-P-0058
GENERÁCIÓS PÁLYÁZAT
DEBRECEN BEVÉTELE HÁROM GENERÁCIÓVAL
Az álom, a szépség és a valóság egyesült 2010.03.06-án, amikor Hevesről kigördült, reggel 6 órakor a Hanyi Travel kirándulóbusza, rajta Szabó Kálmán gépkocsivezetővel.
A fent jelzett pályázat kapcsán a tarnazsadányi GYÉMÁNTKÖR NYUGDÍJAS KLUB projektcsapata szervezte az utat. Végül is 5 generáció utazott együtt a 8 évestől a 91 évesig minden korosztály megtalálható volt az utasok között.
Első komolyabb megállónk a Hortobágyon volt, ahol szétnéztünk, kicsit megmozgattuk fáradt csontjainkat. Ezután a buszon a „főnök”, ahogy a gyerekek a klub vezetőjét hívták, játékra invitálta a gyerekeket, és egy-egy jó válasz esetén apró ajándékokat kaptak. A kérdések a foci világába kalauzolták az aprónépséget és rikoltó örömujjongás volt a jó válasz reakció.
Kis debreceni keringéssel megérkeztünk utunk első állomásához a Déri Múzeumhoz, ahol már vártak bennünket és tárlatvezetéssel egybekötötten néztük meg a Munkácsy festményeket, a múltunkat őrző festménykiállítást, az üveg és porcelántárgyakat, a kerámiákat és mindent, amit a múzeum nyújtott nekünk. A bejáratnál csoportképet készítettünk, és ott vettük észre, hogy jó néhányan nem keveredtek ki még a múzeum nyújtotta látnivalókból.
Innen utunk egy kellemes sétával a Nagytemplomhoz vezetett. A református magyarok legnagyobb jelképe. Ahogy beültünk a padokba és hallgattuk az ismertetést, még „ Kossuth Lajost is a szószéken láttuk” képzeletben és abban a meghatott pillanatban. Akinek bírta a lába felmászott a toronyba. Amikor újból a társaság együtt volt, csak az hallatszott: -ez egy csoda, -már ez megérte, hogy eljöttünk, fotóztuk Debrecent ég és föld között.
De itt még nem ért végett a nap. Megcsodáltuk a szépen felújított Kossuth teret, kellemes sétát tettünk a Mester utcai parkolóig, ahol Kálmán a gépkocsivezető melegített busszal várt bennünket. A buszon elköltöttük ebédünket, hogy a Nagyerdei Termálfürdő által nyújtott fürdési időt már semmi ne rövidítse meg. Három órát töltöttünk e létesítmény összes medencéjében, úsztunk, beszélgettünk, részesítettük magunkat minden földi jóban és nagyon örült mindenki a közös együttlétnek.
Amikor autóbuszunk kigördült a parkolóból egy elfáradt közösség várta az est fénypontját, de addig még 180 km hátra volt.
19,30-kor az éhes csapat megérkezett Boconádra a KISVADÁSZ ÉTTEREMBE, ahol a tulajdonos és csapata várt bennünket. S a fáradtság sec-perc alatt eltűnt, mert a látvány magáért beszélt. A pompásan megterített asztal a tavaszt váró és megigéző nagy rügyekben pompázó barkák díszítették. A figyelem a leendő Nemzetközi Nőnapra szólt.
A nagyon finom vacsora, a jókedvet tetéző kiszolgálás az egész napra feltették a koronát.
Ez a Generációs pályázat, már a második közös utazás a Nyugdíjas Klub, a pedagógusok, az óvoda és az unokák között.
Ez a közösség követendő értékeket teremt, hagyományokat ápol, egy olyan településen lámpás, ahol nehezen élnek az emberek, sajnos még egymás közt is.
Az utasok nevében köszönetet mondunk a projektet véghez vivő csapatnak: Kovács Jánosné, Tóth Istvánné, Már Jánosné, Dörfler Katalin és Tóth Józsefnénak.
Köszönjük a :Hanyi Travel szállítási vállalkozásnak- Szabó Kálmán gépkocsivezetőnek
A KISVADÁSZ ÉTTEREM csapatának és Góbor Zoltán tulajdonosnak, a tarnazsadányi Önkormányzatnak és a Szociális Minisztériumnak
Írta: Hortolányi Antal klubtag














