Felhívás

A Béthel Alapítvány együttműködésben a Heves Megyei Önkéntes Centrummal 2010. augusztus 12-15. között
térítésmentes önkéntes segítő képzést szervez Egerben.

Várjuk mindazoknak az észak-magyarországi és észak-alföldi lakosoknak a jelentkezését, akik éreznek magukban kedvet, erőt és elhivatottságot mások segítésére, és szabadidejükben szívesen nyújtanak támogatást rászoruló embertársaik számára.

A jelentkezők a négynapos napos képzés során
- megismerkedhetnek az önkéntességgel és azon belül a Kapu Programmal,
- fejleszthetik azokat a készségeiket, amelyekkel hatékony önkéntes segítővé válhatnak, és jobban megismerhetik önmagukat,
- betekintést nyerhetnek, és védett körülmények között kipróbálhatják a segítségnyújtás folyamatát.

A képzés nem csupán előadások sorozata; játékokat, kérdőíveket és más képzési módszereket is felhasználunk.

A tréningen elsajátítható minden, ami szükséges ahhoz, hogy valaki tökéletes önkéntessé váljon.

A képzésen résztvevők számára ebédet térítésmentesen biztosítunk.

A képzésen résztvevők oklevelet kapnak, amelynek átadására a Parlamentben ünnepélyes keretek között kerül sor 2010. október 1-jén, az Idősek Világnapján.

Jelentkezési határidő: augusztus 5. (csütörtök)

A képzés helyszíne és a jelentkezési lap visszaküldési címe:
Heves Megyei Önkéntes Centrum
Cím: 3300 Eger, Klapka u. 9.
Tel: 36/515-133 begin_of_the_skype_highlighting              36/515-133      end_of_the_skype_highlighting
E-mail: hevesmegye@voroskereszt.hu
Kapcsolattartó: Gortva József

A képzés megvalósulását a PROGRESS Közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007-2013) támogatja.

Tájékoztató

Kapu Önkéntes Segítő Szolgálat

Mi a Kapu Program?

A Kapu Program egy lakóközösségi alapon szerveződő, a generációk közötti együttműködést elősegítő önkéntes segítő szolgálat. A szolgálat a szociális és egészségügyi ellátórendszer mellett, annak szolgáltatásait kiegészítve működik és nyújt térítésmentes segítséget azoknak a rászoruló (pl.: idős kora miatt az önellátásában korlátozott, vagy mozgásában korlátozott; gyermeküket egyedül nevelő szülők; tanulási nehézséggel rendelkező diákok, stb.) személyeknek, akik nyitottak a segítség igénybevételére.

Mit jelent az „önkéntes segítő szolgálat”?

A szolgálatot végző önkéntesek (akik lehetnek diákok, aktív vagy inaktív felnőttek, rokkant nyugdíjasok, nyugdíjasok, stb.) szakképesítéshez kötött, vagy szakképesítéshez nem kötött segítséget nyújtanak idős és fiatal segítségére szoruló embereknek. Tevékenységük azt a területet fedi le, amire a hivatalos gondozó szolgálatnak nincs kapacitása. Az önkéntesek segítenek, például:
o Hivatalos ügyek intézésében
o Felolvasásban
o Bevásárlásban
o Takarításban
o Beszélgetésben
o Gyermekfelügyeletben
o Korrepetálásban
o Kerti munkában
o Gyógyszerkiváltásban
o Családi kapcsolatok erősítésében, stb.,

Hogyan lehet valaki Kapu önkéntes?

A programban bárki részt vehet,
o aki érez magában elhivatottságot a bajba jutott emberek segítéséhez,
o aki szabadidejének egy részét szívesen fordítja segítségnyújtásra,
o aki szeretne új készségeket tanulni, az érdeklődési körét tágítani,
o aki szeretne új ismerősökre, barátokra szert tenni,
o aki szeretne munkatapasztalatot vagy egyszerűen csak élettapasztalatot gyűjteni.

Azok részére, akik önkéntesnek jelentkeznek, a Béthel Alapítvány 40 órás, ingyenes tréninggel nyújt segítséget a gyakorlati jártasságok elsajátításához.

A Kapu Programról további részletek iránt érdeklődhet az alábbi elérhetőségeken:
Béthel Alapítvány
Tel: 66/440-745, 70/422-6293,
E-mail: gyseres@strobeth.hu
Kapcsolattartó: Seres Gyöngyi

A képzés megvalósulását a PROGRESS Közösségi foglalkoztatási és társadalmi szolidaritási program (2007-2013) támogatja.

CsatolásMéret
KAPUjel.lap_workshop_eger_100803.doc343 KB
KAPUjelentkezesi_kapu_onkentes_kepzes_eger.doc40 KB
KAPUmeghívó_workshop_eger_100803.doc343 KB
Ferenc Judit – H, 2010 – 07 – 26 14:57