Jövőt tervezni jöttünk össze, ahogy hónapok óta teszi a „mag”. A civilek közös jövőjét akartuk tervezni, ahogy Veled kezdtük el, hónapokkal ezelőtt. Egy új otthonba költözés reményteljes feladatait akartuk sorba szedni. –„ Ez igazán szép, értelmes önkéntes munka” – összegezted volna.
Már csak Te hiányoztál, amikor az ajtón belépve társunk mondata megdermesztett mindannyiunkat. „-Gyula ma, nem jön, és nem jön már soha többé.” Döbbenet, könny, csend, merev tekintet a semmibe. Mind kerestük a magyarázatot az elhangzott hír hatása alatt. Tudtuk, hogy kórházba voltál és hazajöttél. Reméltük a mielőbbi találkozást….de most, elfogadni még nem tudjuk, hogy elmentél közülünk abba a dimenzióba, ahonnan nincs visszatérés.
Tanár Úr? – ki teszi rendbe, rendszerbe a kommunikációinkat!? A bölcs és humorral telített beszélgetések, tervezgetések óráira emlékezünk, és fáj a hiányod. Veszteségünket felmérni ma még nincs erőnk. Csak a Veled meg nem kezdett találkozásunkat kell most elfogadnunk. És a csendet, amit ránk hagytál és a szavakat, amellyel a költő szembesít: „Látjátok feleim egyszerre meghalt / és itt hagyott minket magunkra.” Az Egri Civil Kerekasztal, az általad is épített civil hálózat főhajtása nem emlékednek szól – hiszen nem halhat az meg, aki a közösségért élt – hanem a tettnek, amelyben Te, Varga Gyula, társunk voltál és erősítő támaszunk. Nyugodj békében.
F. Gál Sándor
