Iskolai Közösségi Szolgálat

Iskolai Közösségi Szolgálatban érdekletek FIGYELEM!
Amennyiben olyan fiatal vagy, akinek még nincs meg az 50 órányi közösségi szolgálata, vagy olyan szervezetnél dolgozik Ön, akiknek szüksége lehet segítségre, a legjobb helyen jár/sz!
A keresleti és kínálati oldal találkozása érdekében adatbázist készítünk a fogadó szervezetekről, valamint a közösségi szolgálatot kereső diákokról. Az adatbázisba egy adatlap kitöltésével lehet bekerülni, amely adatlapok INNEN tölthetők le.
Címkék: 

PÁLYÁZATI FELHÍVÁS - Civil Alap 2015

Civil Alap szakmai programok megvalósítása 2015

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére „Civil Alap szakmai programok/projektek/ megvalósítása 2015” címmel.

A pályázat célja:

Az Eger városában működő civil szervezetek programjainak, projektjeinek támogatása, a helyi civil szektor közéleti részvételének segítése.

Címkék: 

Légy jó mindhalálig – jótékonysági színházi előadás az ifjúság javára

A Gárdonyi Géza Színház és a Rotary Club Eger összefogott azért, hogy Egerben tanuló tehetséges fiatalokat támogasson.

A „Rotary Club Eger a város ifjúságáért” program keretében egy pályázatot írunk ki olyan tehetséges középiskolások számára, akik képességük kibontakoztatásához, álmaik megvalósításához anyagi segítséget igényelnek.

Ezen a rendkívüli eseményen fellép Eger díszpolgára: Szabó Attila, a Kossuth díjas Csík zenekar tagja.

Címkék: 

Oldalak

Subscribe to Egri Civil Kapu RSS

EKMK     Életfa Környezetvédő Szövetség                Ökotárs logó  

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.