Pályázatok

Civil szervezetek infrastruktúra támogatása

Az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő nyílt igénybejelentési felhívást hirdet civil szervezetek támogatására. A felhívás célja a civil társadalom erősítése, a civil szervezetek társadalmi szerepvállalásának segítése, a befogadó szervezetek időlegesen rendelkezésre álló szabad infrastrukturális erőforrásainak igénybevétele révén.
A felhívás kódja: IST-14
Az alábbiakban elérhető a felhívás és a kapcsolódó dokumentum.
Címkék: 

KULTURÁLIS ALAP 2014. I. FÉLÉVI PÁLYÁZATI FELHÍVÁSA

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a város kulturális, művészeti értékeit ápoló, – legalább három éve színvonalasan működő – alkotók, az amatőr művészeti ágakban tevékenykedő, jogszabályban meghatározott módon nyilvántartásba vett egyesületek, civil szervezetek számára. Az Alap feladata, hogy a civil szervezetek által kezdeményezett, a város kulturális életében jelentősnek ítélt rendezvények, programok megvalósítását lehetőségeihez képest támogatásban részesítse.

Címkék: 
Letölthető fájl(ok): 

Előny 2014 - Pályázat

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata Emberi Erőforrás Bizottsága pályázatot hirdet a gyermek- és ifjúsági korosztály részére „Előny 2014" címmel.

Célja az Eger városában működő gyermek- és ifjúsági közösségek tevékenységének segítése, a korosztály közéleti részvételének fejlesztése.

Címkék: 
Letölthető fájl(ok): 

AZONOS TISZTELETTEL

AZ EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG RÖVIDFILMPÁLYÁZATA
Forgass 5 perces animációs, dokumentum- vagy kisjátékfilmet!

Az Egyenlő Bánásmód Hatóság (EBH) nyílt, jeligés rövidfilmpályázatára az esélyegyenlőséget hangsúlyozó, figyelemfelhívó, legfeljebb 5 perc időtartamú filmeket várunk!

Az alkotások az egyenlő bánásmódról szóló törvényben* nevesített védett tulajdonságokon alapuló diszkriminációt, a hátrányos megkülönböztetést, a zaklatást és a jogellenes elkülönítést dolgozzák fel.

Címkék: 

Egri Civil Alap 2014 pályázatok

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet civil szervezetek, egyesületek, alapítványok részére „Civil Alap szakmai programok/projektek/ megvalósítása 2014"címmel.
A pályázat célja: Az Eger városában működő civil szervezetek, szövetségek, egyesületek, alapítványok programjainak, projektjeinek támogatása, a helyi civil szektor közéleti részvételének segítése.
Támogatás igényelhető rendezvények, képzések, konferenciák, szakmai programok, kiállítások szervezésére, lebonyolítására. (Éves működési költségre, tiszteletdíjra, étel és italfogyasztásra nem igényelhető.) Elbírálásnál előnyt jelent a helyi értékekre épített, helyben megvalósuló és hálózati együttműködést megcélzó programok megvalósítása.

http://www.eger.hu/hu/onkormanyzat/palyazatok-hirdetmenyek-17/palyazatok-civil-szervezeteknek
http://www.eger.hu/hu/onkormanyzat/palyazatok-hirdetmenyek-17/c/palyazati-felhivas-6371
http://www.eger.hu/hu/hirek/onkormanyzat-374/c/palyazati-felhivas-6371

Címkék: 

Oldalak

Subscribe to RSS - Pályázatok

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.