Egyesületi élet - Egri Barátnők a Jövőért

Jól indult az év az Egri Barátnők a Jövőért Egyesületben. A január eleji találkozón megbeszéltük a beadandó pályázatokat, az éves programunkat, és mindjárt a következő héten már el is mentünk közösen megnézni a Zsinagógában a Múzsák c. kiállítást.

Nagyon szeretjük a közös kulturális programokat, mert ott helyben megbeszéljük, hogy milyen hatást váltott ki belőlünk a pl. a megtekintett kiállítás, mi tetszett, mi nem és miért. A kiállított művekről erősen szóródtak a vélemények, de nagyon sokban segített az értelmezésben a szenzációsan jó tárlatvezetés.

A következő héten a vizuális élményt felváltotta az irodalmi élmény. Sokan voltunk Varró Dániel költő, műfordító irodalmi estjén a Bródy Sándor Könyvtárban. Van, aki irodalmi érdeklődése okán ismeri a költőt, van, aki gyerekei, unokái révén, hiszen a Varró Dani versek olyan közkedveltek, hogy a gyerekek otthon is mondogatják, hogy mi van a Maszat-hegyen túl. Nagyon élveztük a költő verseit saját előadásában és a saját magáról elmondott történeteit.

A változatosság egyesületi életünkben nagyon fontos, ezért a következő klubdélutánunkra egy gyógytornászt hívtunk meg. Kecskésné Szele Beáta a Reumakórházban dolgozik és készséggel mondta el az ottani kezelési lehetőségeket, a beutalás módját, ecsetelte a vízben való torna jótékony hatását. Sok kérdésre válaszolt. Megismertük a lumbágó, a hát- és derékfájás kezelését, a csontritkulást vizsgáló új gépet, a baleset utáni rehabilitációs vízi terápiát. Köszönjük Beának a sok hasznos információt! Néhányan rögvest elhatározták, hogy közösen elmennek egy csoportos vízitornára a napokban. Nemcsak gyermekeink, unokáink jövőjére kell gondolnunk, hanem a sajátunkra is, szeretnénk még sokáig jó egészségben részt venni az egyesületi programokon. Tavasszal még sok jó találkozó és kirándulás vár ránk.

Címkék: 

EKMK     Életfa Környezetvédő Szövetség                Ökotárs logó  

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.