Föld Órája

Kapcsold ki!

Föld Órája 2011. március 26., szombat este, 20.30 óra

Sajtóközlemény

A WWF Magyarország felhívására Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata is csatlakozott a Föld Órája(Earth Hour) 2011. elnevezésű akcióhoz.

A kezdeményezés Ausztráliából, Sydney-ből indult 2007-ben és két év alatt világméretűvé nőtte ki magát. A Föld Órája felhívás célja, hogy eddig soha nem látott méretű, globális összefogást teremtsen az éghajlatváltozás elleni küzdelemben. Az ember által előidézett klímaváltozás jelenti a legnagyobb környezeti fenyegetést Földünkre. Lassítása érdekében mindenkinek változtatnia kell az életmódján. A Föld Órája bebizonyítja azt, hogy ez megvalósítható. Megmutatja, hogy együtt, összefogással, egy kis cselekedettel is nagy eredményt érhetünk el a folyamat lassításában.

Eger Megyei Jogú Város Önkormányzata az akció keretében lekapcsolja jellegzetes épületeinek díszvilágítását, így egy órára elsötétül a Minorita templom, a Dobó I. szobor, a Székesegyház, a Líceum, a Várfal a várzászlóval együtt, a Dobó I. Gimnázium, a Minaret, a Hatvanasezred emlékmű, az 56-os emlékmű, a Ráctemplom, a Felnémeti templom, a Ciszterci templom és a Bartók B. téren lévő Mária szobor.

Arra kérjük ugyanakkor Eger lakosságát, a vállalatokat és a közintézményeket, hogy minél nagyobb számban csatlakozzanak a kezdeményezéshez és kapcsolják le a villanyt - egy óra időtartamra - március 26-án, szombaton este 20.30 órakor.

Tervezett program a Dobó I. téren:

19.30                Nyírettyűs zenekar fellépése

19.30 – 20.30    Körtecsere akció! Aki ebben az időpontban a
Dobó I. térre hoz egy hagyományos, régi villanykörtét, az cserébe kap egy körtefán termett körtét!
/Egy résztvevőtől több villanykörtét is elfogadunk, azonban csak egy villanykörtéért tudunk cserébe - a készlet erejéig - körtefán termett körtét adni./

20.15                Köszöntőt mond Sós István Alpolgármester Úr

20.30                Díszvilágítás lekapcsolása

Mutassunk példát, takarékoskodjunk közösen ezen a napon.

Az akció hazai és külföldi folyamata nyomon követhető a

http://www.foldoraja.hu weboldalon, ahol az előzetes részvételi szándékot is jelezni lehet.

Eger Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala

Címkék: 

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.