Az új civil törvénybe egri javaslatokat is beépítettek

Páratlanul nehéz feladat az idei költségvetés megalkotása. Több, az önkormányzatok működését érintő törvény is változott a tavalyi év végén, idő kell ezek hatásának felmérésére, emellett a megyétől "karácsonyra kapott" két színház pénzügyi helyzete is nehezítés. Innen is, onnan is csontvázak dőlnek ránk a szekrényből, ahogy a két intézmény gazdálkodását egyre jobban felmérjük – mondtaHabis László polgármester szerdán az egri Civil Kerekasztal idei első ülésén.

Az év végén elfogadott civil törvényről szólva megköszönte a megyeszékhelyen működő szervezetek javaslatait, melyek közül többet be is építettek az új szabályozási keretbe. Ez a politikus szavai szerint várhatóan áttekinthetőbb viszonyokat teremt a civil szférában.

Január 19-én várhatóan Egerbe látogat Dr. Schmitt Pál köztársasági elnök és felesége, akik részt vesznek majd a megye és a város közös közgyűlésén. Habis László erre az ünnepi ülésre meginvitálta a Civil Kerekasztal képviselőit is.

A szerda délutáni ülés napirendjén egyébként szerepelt még egy tájékoztató az év elején életbe lépett, a civileket érintő törvényekről, a Civil Alap 2011. évi pályázati elszámolását is megismerhették a résztvevők, illetve megkezdték az Eger Ünnepe idei rendezvényeinek előkészítését is.

Forrás: HEOL.hu

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.