Kiutat mutatnának a mélyszegénységből

A mélyszegénység viszonylag új fogalom. Ezen elsősorban azt a jelenséget értik a szakemberek, amikor valaki vagy valakik tartósan a létminimum szintje alatt élnek, és szinte esélyük sincs arra, hogy ebből a helyzetből önerőből kilépjenek. E kilátástalannak tűnő állapotból szeretnék kimozdítani az embereket hét megyénkbeli faluban: Egerbaktán, Sirokban, Szajlán, Terpesen, Bükkszentmártonban, Hevesaranyoson és Szúcson.

A SZETA Egri Alapítványa és a Kárpátok Alapítvány-Magyarország sikerrel pályázott egy olyan hároméves komplex programra, amelynek célja a közösségek felzárkóztatása, a mélyszegénységben élők integrációja és a munkanélküliség csökkentése.

 

A Hét falu – egy hálózat nevű program szakmai vezetőjétől,dr. Farkas Zsuzsannától arról érdeklődtünk, kik és milyen módon kapcsolódnak a programhoz. Megtudtuk: olyan községek vállalták a közös munkában való részvételt, amelyek igen rossz társadalmi-gazdasági mutatókkal rendelkeznek, például ahol magas a munkanélküliek aránya, a gyermekvédelmi kedvezményben részesülő gyerekek száma, a szakképzetlenek aránya, s alacsony az egy főre jutó éves jövedelem.

– A novemberben kezdődött és 2014-ig tartó program megvalósításának központja Sirok, mivel korábban itt már zajlott egy hasonló beavatkozás, illetve fejlesztés a „telepfelszámolási” program keretén belül – tette hozzá a szociológus, aki arra is kitért, hogy a szegénység meghatározó okai a munkanélküliség, az alacsony iskolai végzettség és a társadalmi kapcsolatok hiánya.

Véleménye szerint mivel a munkahelyek csökkenésének folyamata nem az egyén, hanem a társadalom problémája, ezért ki kell építeni az új önvédelmi mechanizmusokat. Például meg kell erősíteni a helyi gazdaságokat, s az adott településen munkahelyeket kell létesíteni. Ehhez elhivatottságra, ötletekre, összefogásra van szükség.

Számítanak például azokra a védőnőkre, orvosokra, (óvoda)pedagógusokra, családsegítő és gyermekjóléti szakemberekre, házi szociális gondozókra, akik a mélyszegénységben élő emberekkel nap mint nap találkoznak munkájuk során. Velük együtt szeretnék elérni, hogy a legrászorulóbbak szakmát szerezhessenek, képesek legyenek akalmazkodni a változásokhoz.

Az elképzelések szerint humán szakemberekből létrejön egy szakmai műhely, amelynek tagjai készségfejlesztő tréningeken, tanulmányúton vesznek részt, közösségi programokat szerveznek, s havi egy alkalommal megbeszélést tartanak az általuk fontosnak tartott témában. A program egyik lényeges eleme a helyi társadalom bevonása, azaz civilszervezetek, egyéb közösségek, kistérségi szereplők aktivizálása, erőforrásaik fejlesztése. Az ő részvételükkel alakulnak meg a civil kerekasztalok és a Jövő Műhelyek, amelyek összegyűjtik a fejlesztési elképzeléseket, megvalósításukra stratégiát dolgoznak ki.

Forrás: HEOL.hu

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.