Őszi sikerek az Egri Kertbarát Kör Egyesületben

Örömmel nyugtázhatjuk, hogy az idei ősz, eltekintve attól, hogy a megsokasodott betakarítási teendők egyébként is nagy megterhelést jelentenek a kiskert-művelők számára, igen eredményesnek mondható az egri kertbarátok életében. Nos, ez a kis szakmai kollektíva, amely közel 100 fős taglétszámmal büszkélkedhet, és amely jövőre ünnepli megalakulásának 40. évfordulóját, ez év őszén igencsak kitett magáért.

Az egyesület idén is- immár hagyományosan- szervezte és lebonyolította az Egri Önkormányzat által kiírt „Szépkert vetélkedő”-t, melyre ez évben 26 kiskerttulajdonos nevezett különböző kategóriákban. A szakmai zsűrizett kiskertek tulajdonosai az Eger Ünnepe rendezvénysorozat előestéjén vehették át különböző szintű díjaikat a Városháza Dísztermében, egy házaspár-Farkas Gábor és neje- pedig, az országos vetélkedőre feljutva, „Magyarország legszebb kertje” kitüntető címet kapta.

Ekkor vehette át az egyesület vezetője a „Közterület örökbe fogadása” kategória „Polgármesteri elismerő oklevél” kitüntető címet is, amelyet a Bartók Béla téri Kegyhely, valamint Csiky Sándor sírjának gondozásáért, illetve virágosításáért érdemeltek ki.

Az egyesület színvonalas termékkiállítással szerepelt az Eger Ünnepe érsekkerti kiállításán, ahol tagjai által termelt zöldség-gyümölcsféléket mutattak be, valamint ezekből és termelői boraikból kóstolóval kedveskedtek a látogatóknak. Az egyesület, a sátorra kifüggesztett mottójával, mely szerint: „Termeld meg magadnak! Légy önellátó! Ha így teszel, tudod, hogy mit eszel!”, a lakosság kertművelési kedvét igyekezett serkenteni. E kiállításon, immár harmadik alkalommal, az egyesület elnyerte a legszebb sátor közönségdíját is.

A kiállításon, vendégkiállítóként immár másodszor, részt vettek a rimaszombati kertbarátok is. A rimaszombatiak ezen gesztusát az egri kertbarátok egy viszontkiállítással hálálták meg a Rimaszombati Járási Mezőgazdasági Kiállításon, melyen szintén bemutatták termékeiket és megkóstoltatták termelői boraikat is, mellyel osztatlan sikert arattak és öregbítették Eger város hírnevét is.

Eger, 2013. október 14.

Erdősi Lajos elnök

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.