Civilház

Életmentő Civilek - FELHÍVÁS egri szervezetek számára

Tisztelt Civil Társaink !

A Magyar Vöröskereszt Heves Megyei Szervezete idén sikeresen pályázott az Egri Civil Alap "2014. évi szakmai programok" című kiírásán. A támogatás segítségével kívánjuk megvalósítani az "Életmentő civilek" című képzési programunkat, ahol civil társaink laikus elsősegélynyújtó képzettséget, illetve ezt bizonyító hivatalos igazolást szerezhetnek egy két napos tanfolyam elvégzése után. Olyan egyesületek, alapítványok képviselőinek (munkatársak, önkéntesek) jelentkezését várjuk, akik rendezvényeik, programjaik lebonyolításához, - azaz elsősegély-ügyelet biztosításához - eddig külső szervezetek, szakemberek közreműködését vették igénybe, s a jövőben ezt saját erőforrással kívánják megoldani!

A képzésről röviden:
időpont: 2014. 06. 25 -26. (szerda - csütörtök) 9.00 - 16.00 óráig
helyszín :  Egri Civilház, nagyterem, Bajcsy-Zs. u. 9.
csoport létszám: max. 15 fő

Jelentkezni 2014. 06. 20-ig lehet a mellékelt lap visszaküldésével, de a jelentkezéseket a beérkezés sorrendjében regisztráljuk.
A jelentkezés egyéb feltételeit az érdeklődők a jelentkezési lapon (letölthető, docx és pdf) olvashatják az érdeklődők.

Magyar Vöröskereszt megyei irodája

Oldalak

Subscribe to RSS - Civilház

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.