MEGHÍVÓ a XXII. Eger Városi Civil Fórumra

Eger városi civil fórum

2020. február 25-én (kedden) 15.00 órára a Városháza Dísztermébe

A város civil társadalmának összefogása több mint két évtizedes hagyomány, amelynek jelentős eseménye az évente összehívott Fórum. 

Tisztelettel hívjuk és várjuk az egri civil szervezetek vezetőit, illetve a megbízólevéllel felhatalmazott szerveződések képviselőit, akik egy közös együttműködésen alapuló hálózati munkában szeretnének részt venni. Ennek alapja az Egri Civil Kódexben foglalt alapelvek megismerése és elfogadása. A regisztrációval a részvételi szándék nyer megerősítést.

Regisztráció ONLINE ide kattintva (kitölthető űrlap bejegyzett civil szervezeteknek)

Kitöltendő nyomtatványok: 

A szekciók beszámolóit is itt csatoljuk, minden dokumentum ebben a cikkben elérhető.
Az Egri Civil Kódex itt megtekinthető, letölthető.

Miért érdemes a Fórum szervezeteihez csatlakozni?

Az Egri Civil Fórum szakmai és városrészi tagozódása alapján szekciókban érvényesítheted szervezeted céljait, az együttműködési elképzeléseket. A fontos értékteremtő ügyek, akciók városi nyilvánosságot, közösségi megerősítést kaphatnak.

Választó és választható leszel a PRO AGRIA szakmai díjas Egri Civil Kerekasztal tagjai közé, a Városi Civil Alap Bírálóbizottságába ill. civil delegáltként az önkormányzat szakbizottságaiba.

Társunk lehetsz a hálózat sikeres rendezvényeiben: Eger Civil Ünnepe, Egri Civil Randevú, Egri Civil Fórum; feladatot vállalhatsz a különböző munkabizottságokban.

A hálózatot alkotó szervezetek új információkhoz, ötletekhez juthatnak szakmai tanácsadás, forrásteremtő példák, képzések, pályázati felkészítések, műhelymunkák során.

A hazai és nemzetközi kapcsolatok létrehozásában, a kapcsolatépítésben segítőkre találhatsz.

A Fórum elismert partnere Eger MJV Önkormányzatának, ezáltal szervezetei jogosultságot kapnak a döntés-előkészítési folyamatban való részvételre. Közvetlenül tájékozódhatsz az önkormányzat civileket érintő terveiről, döntéseiről.

EVCF Szervezőbizottsága

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.