Nyugdíjas Expo

Tisztelt Civil Vezető! Tisztelt Elnök Asszony/Úr!

 

Tájékoztatom, hogy Budapesten kilencedik alkalommal rendezik meg a Nyugdíjas Expo-t 2017. december 8-9-én a régi SYMA-, jelenleg BOK-csarnokban. Hazánkban több mint hárommillió ember töltötte be a hatvanadik életévét, a lakosság több mint 30%-a. Az egyedülálló, nagysikerű kiállítás az idős korosztály érdekében jött létre, civil szervezetek, kisebb-nagyobb vállalatok és állami szervezetek összefogásával, együttműködésével.

Az idős emberekkel foglalkozó rendezvény legfontosabb feladata a figyelemfelhívás és egyben segítség abban, hogyan tudnak a nyugdíjas korú emberek testi-lelki egyensúlyban aktív, tartalmas, minőségi életet élni. Foglalkoznak az egészség alappilléreivel, a megelőzés, a prevenció fontosságával, a helyes táplálkozás, a pihenés, a testmozgás jelentőségével, melyekkel szembesülve, saját felelősségünket felismerve tudatosan, aktívan nagyobb szerepet vállalhatunk minőségi életünk megteremtésében.

Foglalkoznak a társadalom, a fiatalabb generáció, a család szerepével is, melyek hozzájárulnak a – lelki értelemben – kiegyensúlyozott, harmonikus mindennapok megteremtéséhez.

Számtalan kiállító érkezik, hogy bemutassa idősbarát, többek között turisztikai, távközlési, kulturális (…) szolgáltatásait. Megjelennek az idősbarát szállodák, gyógyfürdők, színházak ajánlatai. Mindeközben a színpadon különféle előadások és meglepetésvendégek gondoskodnak a jó hangulatról.

A kiállítás sikere nagyban függ a látogatók számától, ezért arra törekednek, hogy minél több nyugdíjas menjen el, töltsön egy szép, tartalmas napot a rendezvényen. Ennek sikeréhez Eger Önkormányzata is segítséget nyújtana oly módon, hogy

·         értesíti az 50+ és nyugdíjas korú lakosságot a rendelkezésre álló csatornákon a rendezvényről, www.nyugdijasexpo.com
vagy elérhetőek a facebookon.

·         valamint lehetőséget biztosít Eger város minden nyugdíjasa részére a rendezvényre való ingyenes belépésre!!!

Kérem Önt, szíveskedjen tájékoztatni minél szélesebb körben az egyesület/alapítvány tagjait, a környezetében élő valamennyi nyugdíjast a lehetőségről, és szíveskedjen emailben  zakarne.brigitta@ph.eger.hu címre jelezni, hogy hány nyugdíjas venné igénybe az ingyenes belépőjegyet, hányan látogatnának el a Nyugdíjas Expóra.

Címkék: 

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.