Vakablak 2011. szeptember 8-10.

Szeretettel meghívjuk Önöket a 2011. szeptember 8-tól 10-ig tartó "Vakablak" című rendezvényre. 

Számunkra különösen kedves a 8-n (csütörtökön) 16:00 órakor kezdődő Napsugár Anna és a Jeltánc csoport, valamint a 16:30 órakor kezdődő Gördülő Tánccsoport előadása.
 
Megjelenésükre feltétlen számítunk.
Vakablak 2011. szeptember 8-10.
Helyszín: Eger Dr. Kemény Ferenc Körcsarnok

Program:

Mindhárom napon 14:00-17:00 óra között Vakablak című kiállítás, melyen teljes sötétségben próbálhatnak ki az érdeklődők mindennapi tevékenységeket.

Lehetőséget kínálunk, hogy betekintést nyerjenek a vak emberek életébe. Teljes sötét megteremtésével nem a közlekedésre, mint inkább a mindennapos tevékenységekre helyezzük a hangsúlyt. A hallás, tapintás, szaglás, ízlelés játszák a főszerepet. Speciális, látássérült emberek számára készült eszközöket van lehetőség „megtekinteni” és kipróbálni, valamint mindenki által ismert hétköznapi tárgyakat alkalmazhatnak rendeltetésszerűen, egy új helyzetben, a látás kiiktatásával a rendezvényre látogatók. A kivételes alkalom megteremtésének célja: „láttatni” azt, ami az átlag ember számára nehezen vagy egyáltalán nem elképzelhető, néhány 10.000 ember számára pedig a mindennapokat jelenti.

Szeptember 08. (csütörtök)

            14:00 – 16:00  Sakkverseny, valamint bemutatjuk a vaksakkot

Lebonyolító: Agria Park Szabadidő és Sport Egyesület

            16:00 -           Napsugár Anna + Jel tánccsoport

            16:30 -           Gördülő Tánccsoport

            17:00 -             Pódium Tánc- és Balettiskola tanulóinak műsora

17:30 -             Egri Autista Alapítvány, Forrás Fogyatékkal Élő Fiatalok klubjának műsora

            18:00 -             Salsa De La Noche Tánc Sport Egyesület bemutatója

            18:30 -             Maklári Sport Klub Kötélugróinak produkciója

            19:00 -             Annamary fellépése

            20:00               Szükségállapot zenekar

Szeptember 09. (péntek)           

            14:00 – 17:00  Vak ping-pong (szabadidős sport)

For Fitt Sportegyesület funkcionális tréningje

            17:00 -             Besenyőtelki majorette csoport előadása

            17:15 -             Kincses Sziget Szépkorúak Otthona zenés műsora

            17:30 -             Mezőszemerei Szivárvány Tánccsoport zenés táncos

                                    előadása

            18:00 -             a Heves megye Prima– és Domján Edit díjas Nádasy Erikaszínművésznő zenés előadása

            18:30 -             a szihalmi Honeydance tánccsoport és Judit

            19:00 -             Bartók Eszter  fellépése

            20:00 -             VeteranRock Zenekar

16:00-18:00 között véradás a küzdőtér előterében a Vöröskereszt szervezésében.    

Szeptember 10. (szombat)

            14:00 – 17:00  Csörgőlabda bemutató az Egri Vízilabda club csapata,

az Egri NB1-es Kézilabda csapat, valamint a házigazda Vakok és Gyengénlátók Integráló és Sportegyesülete részvételével, melyet Turai Zoltán közvetít

            17:00 -             „Mondjunk mancsot!” Terápiás és Segítőkutyás

                                    Közhasznú Egyesület bemutatója

            17:30 -             Hangolda Egyesület – Mazsola muzsika

            18:00 -             Vak Repülés zenés fellépése

            19:00 -             Krizbai Teca a 2011-es Csillag születik döntősének műsora

Krizbai TecaMagda Dávid orgonaművész és Szondi péter beatbox előadó művész „Orgona másképp” című közös műsora

A Vakablak műsorvezetői: Bódi Tamás és Bukta Gábor

A csarnok előterében szervezetek mutatkoznak be, lehetőség nyílik logikai játékok kipróbálására, update termékek kóstolására és vásárlására, valamint véradásra és szűrővizsgálatokon való részvételre.

Címkék: 

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.