Országos civil hírek
Ez HAT!
Kedves Érdeklődők!
A Hat Alapítvány Ez HAT! Programja rajzpályázatot írt ki Civilek gyerekszemmel címmel.
A maximum 14 éves gyerekek által készített alkotásokat az interneten lehet feltölteni, majd a legtöbb szavazatot kapott mű alkotója, és ihletője részesül pénzdíjazásban.
Az oldalon történő regisztrációval nemcsak a rajzpályázaton lehet résztvenni, hanem egyben az Ez HAT! Program 1%-os kampányában való részvételre is jogosít ( http://www.ezhat.hu/index.php?cont=brand&subcont=2&page=54).
Megjelent a proHáló Hálózat Civil Műhely Kötetek sorozatának legújabb kiadványa
A Nonprofit Címtár - Hálózatok és együttműködések a harmadik szektorban 2009 című kötet, mely A proHáló hálózat szellemi műhelyében készült, a nonprofit szakmai sorozat 3. kiadványa. Az anyaggyűjtésben a proHáló hálózat tagszervezeteinek munkatársai vettek részt. A címtárban olyan együttműködési formák (civil fórumok, kerekasztalok, szövetségek, társulások stb.) mutatkoznak be, amelyeket civil szervezetek hoztak létre, s fontos szerepet töltenek be térségük civil társadalmában. A kiadvány megjelentetésének célja a területi együttműködések tapasztalatainak megosztása, közreadása volt, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy további együttműködéseket generáljon. A közel 70 hálózati együttműködésről megyénkénti lebontásban kapunk képet, információkat. A hiánypótló adatbázis beszerezhető a proHáló tagszervezeteinél.
Bővebb információ a prohalo.hu weblapon található.
NCA - Regionális Civil Fórum Miskolcon
A Nemzeti Civil Alapprogram Tanácsa 2009. június 8-án 17.00 órától 18.30 óráig civil fórumot tart Miskolcon, a Városházán (3525 Miskolc, Városháza tér 8.), amelyre ezúton szeretettel meghívja az érdeklődő civil szervezeteket. A fórumra a Tanács kihelyezett ülésének alkalmából kerül sor.
A rendezvény során a Tanács tagjai lehetőséget kívánnak biztosítani egy személyes találkozóra az Észak-magyarországi régió civil szervezeteivel, hogy betekintést nyerjenek a környékbeli civil szervezetek kérdéseire, problémáira, észrevételeire az Alapprogrammal kapcsolatban.
Fókuszban a Hálózatok - a proHáló Kolozsváron
A proHáló hálózat folytatta az elmúlt évben elkezdett Fókuszban a hálózatok konferencia sorozatát, amelyet az ország hat régiójában rendezett meg, azzal a céllal, hogy a hálózatfejlesztés terén elért tapasztalatait továbbadja, bemutassa.
A 2009. május 8-9-én az Erdélyi Magyar Civil Szervezetért Alapítvány közreműködésével Kolozsváron szerveztünk műhelymunkát, ahol a hálózati együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek képviselővel találkoztunk.
Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése
Ezúton tisztelettel meghívjuk a Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése című TÁMOP 5.5.3-08/02/0031-es támogatási projekt nyitó rendezvényére
Ideje: 2009. április 18.(szombat) 15.00
Helye: Füzesabony, Művelődési Ház (Füzesabony, Rákóczi Ferenc u. 50.)
PROGRAM:
15.00 - 15.30: Regisztráció
15.50 - 16.15: Heves megye civil szervezeteinek helyzete és a továbbfejlesztés lehetőségei
- Előadó: Bárdos Ferenc, az Életfa Környezetvédő Szövetség ügyvezetője
16.10 - 16.50: Tájékoztató a „Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése” című TÁMOP 5.5.3. pályázati programról és a pályázati felhívásról
Előadók:
- Bata Boglárka, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország igazgatója;
- Csomós Beáta, a Kárpátok Alapítvány-Magyarország program menedzsere
ÚMFT - Új Magyarország Fejlesztési Terv
Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése -TÁMOP-5.5.3-08/02--0031
Heves megyei civil szervezetek komplex szervezetfejlesztése
A TÁMOP 5.5.3 pályázati programnak köszönhetően komplex nonprofit szervezetfejlesztési folyamat indulhat el Heves megye mind a hét kistérségében. A program célja a résztvevő civil szervezetek szakmai kompetenciáinak, forráslehívó képességeinek és szervezeti hatékonyságának növelése, együttműködésen alapuló szervezetfejlesztéssel és speciálisan a helyi civil szektor igényeihez kidolgozott képzésekkel, tréningekkel. A program eredményeként a megyében 30 szervezet komplex támogatása valósulhat meg és több száz szervezet veheti igénybe a szervezetfejlesztési szolgáltatásokat, képzéseket.
Heves megyében a TÁMOP 5.5.3 program a Kárpátok Alapítvány - Magyarország, az Életfa Környezetvédő Szövetség és az INNTEK Innovációs és Technológiai Központ Nonprofit Kft. konzorciumi együttműködésében valósul meg. A program a megye minden kistérségére kiterjed, minimum 300 Heves megyei civil szervezet számára nyújt szervezetfejlesztési szolgáltatásokat, ezen belül pedig 30 civil szervezet képviselői vesznek részt ingyenes, komplex, szakértők által vezetett szervezet-fejlesztési folyamatban. A 30 résztvevő szervezet kiválasztása pályázati úton történik.
A részletes pályázati felhívást és a pályázati adatlapot 2009. április 3-tól az oldal alján, a csatolt fájlok alatt találja és töltheti le.
Közösségi alapítványok konferencia Egerben
PÁLYÁZATI FELHÍVÁS!
Ingyenes részvételi lehetőség civil szervezeteknek az E-SZERVEZET – MOBIL CIVIL programban!
A Vodafone Magyarország támogatásával a Nonprofit Információs és Oktató Központ (NIOK) Alapítvány hamarosan elindítja az „E-Szervezet - MOBIL Civil” című programját.
Célja, hogy a programban résztvevő civilszervezetek fejleszthessék számítógépes, internetes és informatikai ismereteiket, annak érdekében, hogy mindennapi munkájuk során készség szinten, tudatosan, és hatékonyan tudják alkalmazni azokat. A kiválasztott szervezetek 2009. áprilisától egyéves komplex programban vesznek részt. A program során szakértő oktatók segítségével sajátítják el a digitális eszközök használatát, és gyakorlati alkalmazásukat a mindennapi munka során.
Civil Fotótár
A Civil Fotótár célja, hogy alacsony költségvetéssel működő civil szervezetek számára is segítséget nyújtson - bemutatkozó, programismertető, vagy egyéb témájú - magas színvonalú nyomdai termékek elkészítéséhez (szórólap, programfüzet, plakát, stb.), illetve prezentációk összeállításához. Úgy gondoljuk, ma már egy jól működő, és továbbra is működni akaró szervezet számára elengedhetetlen az igényes megjelenés, hiszen a fogyasztói társadalomban a figyelem, érdeklődés megragadásán is múlhat, mennyire lesznek látogatottak és támogatottak egy-egy szervezet programjai.
MEGJELENTEK A PROHÁLÓ HÁLÓZAT ÚJ KIADVÁNYAI
Hálózatfejlesztés. Civil Műhely kötetek 2. proHáló - Hálózat a nonprofit szolgáltatások és a nonprofit szolgáltatók hálózatának fejlesztéséért. (Szerkesztette: Groskáné Piránszki Irén) Pécs, 2008. Kiadja a Nevelők Háza Egyesület (Pécs) együttműködésben a Kelet-magyarországi Közösségszolgálat Alapítvánnyal. (Debrecen).
A kiadvány – 2003-tól – 2008.-ig - a proHáló hálózat belső fejlesztése érdekében tett törekvéseket mutatja be. Elemezi azt a folyamatot, amely során a tagok az információs hálózat szintjéről eljutottak az együttműködési hálózatig. Az egyes szakaszokat a munka elemzésével, továbbá a fejlesztési folyamat során keletkezett dokumentumokkal mutatják be, remélve, hogy így a tanulságok gyakorlati alkalmazása is könnyebb lesz. A proHáló tevékenységét a tagjai hitelesítik helyi szolgáltató és fejlesztő tevékenységükkel. A hálózati együttműködés formáinak, és módszereinek abban van meghatározó szerepe, hogy tagjait segíti, bátorítja, új ismeretekkel és kapcsolatokkal gazdagítja. Hogy ez hogyan sikerült, milyen módszereket és formákat alkalmaztak, erről szól a kiadvány.















