Érdekképviselet

Fókuszban a Hálózatok - a proHáló Kolozsváron

A proHáló hálózat folytatta az elmúlt évben elkezdett Fókuszban a hálózatok konferencia sorozatát, amelyet az ország hat régiójában rendezett meg, azzal a céllal, hogy a hálózatfejlesztés terén elért tapasztalatait továbbadja, bemutassa.

A 2009. május 8-9-én az Erdélyi Magyar Civil Szervezetért Alapítvány közreműködésével Kolozsváron szerveztünk műhelymunkát, ahol a hálózati együttműködés iránt érdeklődő civil szervezetek képviselővel találkoztunk.

admin – H, 2009 – 05 – 25 10:16

Zalai szervezetek tiltakozása az elektori gyűlések helyszíne ellen

A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Titkársága 2008. december 17-én tette közzé a Nemzeti Civil Alapprogram (NCA) tanácstag választó elektori gyűlések időpontjait és helyszíneit.
A zalai elektorok sajnálattal értesültek arról, hogy Győrt választották helyszínnek. Több okból is méltánytalannak érzik a helyszínválasztást.

A nyugat-dunántúli az egyetlen régió az országban, melyben van 2 olyan megye, amelyek nem határosak egymással (Győr-Moson-Sopron- és Zala megye). Továbbá a Dunántúlon nehézkes az észak-déli közlekedés, mind tömegközlekedéssel, mind pedig közúton. Ezen okokból kifolyólag a zalai elektorok a Győrbe utazással hátrányba kerülnek.

admin – Cs, 2009 – 01 – 08 15:35

Civil Fórum. Önépítkező civil társadalom – 2007

Civil Fórum
A szlovákiai magyar civil szervezetek országos konferenciája
Rimaszombat, 2007. november 30.

2007. november 30-án valósult meg Rimaszombatban az Arany Bika Szálló tanács-termében a Civil Fórum, Önépítkező civil társadalom 2007 című konferencia. Célja a szlovákiai magyar civil szervezetek kapcsolatrendszerének kiszélesítése és az együtt-működés feltételeinek megteremtése; a civil szervezetek közötti szolidaritás és együttműködés támogatása; szakmai segítségnyújtás képzésekkel és tanácsadással; fórum teremtése és nyilvánosság biztosítása a civil szektornak; információáramoltatás kereteinek a megteremtése volt.
A konferenciát B. Kovács István, a Gömör-Kishonti Múzeum Egyesület elnöke és Hodossy Gyula, a Szlovákiai Magyar Írók Társulásának elnöke vezette.

admin – P, 2007 – 12 – 07 10:47

Alkotmánybírósághoz fordul a Védegylet a pártalapítványok miatt

Alkotmánybíróságon támadja meg a Védegylet a pártalapítványokról szóló törvényt, valamint a párttörvénynek a pártalapítványok költségvetési támogatásáról szóló részét. Az Országgyűlés 2003-ban, négypárti egyetértéssel alkotott törvényt a pártok működését segítő alapítványok költségvetési támogatásáról és sajátos jogállásáról. A törvény ezt a speciális, közpénzekből táplálkozó pártfinanszírozási forrást a jelenlegi (illetve a 2003-as) parlamenti pártoknak biztosítja.

admin – Sze, 2007 – 08 – 15 16:52

Fókuszban a hálózatok

A proHáló hálózat szervezésében regionális konferenciasorozatra kerül sor
Fókuszban a hálózatok címmel 2007. március 23. és május 19. között.

Helyszínek és időpontok:
Észak-Magyarország, Miskolc: 2007. március 23.
Észak-Alföld, Nyíregyháza, 2007. március 27.
Nyugat-Dunántúl, Zalaegerszeg, 2007. április 11.
Dél-Dunántúl, Pécs, 2007. április 18.

admin – Sze, 2007 – 03 – 14 17:12

KÖRTE konferencia - 2006 - program

KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL ÉS TÁRSADALMI EGYÜTTMŰKÖDÉS
ORSZÁGOS KONFERENCIA
EGER, 2006. SZEPTEMBER 15-17.

A konferencia programja:

2006. szeptember 15. (péntek)

14.00-16.00 Beérkezés, regisztráció
A gépkocsival érkezőket az Eventus Üzleti, Művészeti Szakképző Iskola Kollégiumának udvarán fogadjuk. Innen lesznek számukra megközelíthetőek a további szálláshelyek és őrzött parkolók is, amelyek eléréséhez munkatársaink külön segítséget nyújtanak

admin – Cs, 2006 – 09 – 14 12:23

KÖZÖSSÉGI RÉSZVÉTEL ÉS TÁRSADALMI EGYÜTTMŰKÖDÉS Országos konferencia, 2006

A KÖRTE PROGRAMOT ÉS A KONFERENCIA MEGRENDEZÉSÉT A CHARLES STEWART MOTT FOUNDATION ÉS A NEMZETI CIVIL ALAPPROGRAM TÁMOGATJA.
A PROGRAMKOORDINÁCIÓS TESTÜLET TAGJAI:
Bárdos Ferenc, Budainé Nagy Katalin, Gál Sándor, Gerencsér Balázs, Groskáné Piránszki Irén, Kovács Istvánné, Menyhért Péter, Dr. Nagy Árpád, Sebestény István, Dr. Ureczky József.

Az Életfa Környezetvédő Szövetség, a Heves megyei Civil Tanács és az Egri Civil Kerekasztal, az eredményes és kölcsönösen előnyös társadalmi együttműködés tapasztalatainak megismerése érdekében országos konferenciát szervez.

A RENDEZVÉNY HELYSZÍNE:
BARTAKOVICS BÉLA MŰVELŐDÉSI KÖZPONT, Eger, Knézich Károly u. 8.
Időpontja: 2006. SZEPTEMBER 15-17.

A konferencia programja
Hasznos információk, térképek

Scsaurszki Tamás: Közösségi alapítványok
Bárdos Ferenc - Scsaurszki Tamás: Értékek és lehetőségek, Öt városi civil együttműködés tapasztalatai

admin – Cs, 2006 – 09 – 14 12:16

Végéhez közeledik a kérdőíves felvétel az NCA megítéléséről!

Több mint ezer kitöltött kérdőív érkezett be eddig a civil szervezetektől az NCA megítélésére vonatkozó adatfelvétel augusztus 22-i kezdete óta.
Az NCA Tanácsa bízik abban, hogy a szeptember 15-i határidőig ez a szám jelentősen emelkedni fog, ezért ismételten kéri azokat a szervezeti vezetőket, akik még nem nyilvánítottak véleményt, hogy éljenek a lehetőséggel, és töltsék ki az adatlapot!

admin – H, 2006 – 09 – 11 13:54

Állampolgári részvétel hete - onine kérdőív

Tisztelt Kollégák! Az Állampolgári Részvétel Hete (2006. szeptember 22-29.) rendezvényhez kapcsolódóan idén is széleskörű felmérést készítünk az állampolgári részvétel minőségéről és gyakoriságáról. 2005-ben 4500-an válaszoltak az általunk feltett három egyszerű kérdésre, Magyarország minden megyéjéből kaptunk eredményeket.

Segítségét szeretnénk abban kérni, hogy az idén már on-line is elérhető kérdőív minél szélesebb nyilvánosságot kapjon, ezért kérjük a rokon szakmák képviselőit és társszervezeteinket, hogy az alábbi link szeptember végéig felkerülhessen oldalaikra.

admin – Cs, 2006 – 08 – 24 20:06

Letölthető a vidékfejlesztési charta

A Kormányzati Portálról elérhető és letölthető a Párbeszéd a Vidékért mozgalom által készített és júliusban a miniszterelnöknek átadott vidékfejlesztési charta. A dokumentum alapja lesz a kormány által augusztusra elkészülő vidékfejlesztési stratégiának.
A Charta a magyar vidékért című vidékfejlesztési javaslatokat tartalmazó dokumentum letölthető a Kormányzati Portálról. A tanulmányt hat munkacsoport több hónapos rendszeres ülései és országos fórumai alapján készült összefoglaló dokumentumainak alapján állították össze.

admin – P, 2005 – 07 – 29 16:28
XML csatorna