Ülést tart az Egri Civil Kerekasztal

A tisztújítást követően második alkalommal ülésezik a száznál is több szervezetet tömörítő Egri Civil Kerekasztal. A szerdán késő délután sorra kerülő ülésen a több mint tíz éve végzett rendszeres és szervezett munka  jegyében véglegesítődik a 2014–2015. évi munkaterv, amely tartalmazza az Egri Civil Fórum döntéseinek ütemezését.
Az egri civil összefogás eredményeinek elismerését jelenti, hogy már harmadik alkalommal az Egri Civil Kerekasztal tehet javaslatot a Pro Agria díj civil adományozottjára. A megalapozott közösségi javaslat érdekében a szekcióvezetők széles körben tájékozódtak a lehetséges jelöltekről, és egyeztetett javaslatot terjesztenek a civil testület elé, ahol titkos szavazással születhet döntés.
A tizenkilencedik Eger Ünnepe Fesztivál (szeptember 20–21.) előkészítése is napirenden lesz. A civil közösség munkája elismerésének tekinti, hogy Eger Megyei Jogú Város Önkormányzat 1,2 millió forinttal támogatja a rendezvénysorozatot. A mintegy száz civil szervezet részvételével megrendezett fesztiválon több mint háromszáz önkéntes vállal feladatot, és mintegy 2 millió forint értékű munkával járul hozzá városunk egyik legnagyobb őszi eseményeinek rangossá tételéhez. A civil szervezetek az eck.hu portálon jelentkezhetnek a városban működő közösségeik tevékenységének népszerűsítéséhez.   

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.