Az Egri Civil Kerekasztal tagjainak és az Egri Civil Házba bejegyzett szervezetek vezetőinek

Tisztelt Hölgyem / Uram!

Mint bizonyára Ön előtt is ismert, az Egri Civil Ház (Bajcsy Zs. u. 5-7.) működtetését 2016 évtől az Egri Kulturális és Művészeti Központ látja el. Az átadás- átvétel folyamata megkezdődött, de az átmeneti idő alatt is Igyekszünk a Ház szolgáltató funkcióját fenntartani. Az év elején megtettük és megtesszűk azokat a lépéseket, amelyek a közművek—víz, gáz, áram, internt— működését biztosítják. Előfordulhat, hogy a cégek adminisztrációs előírásai miatt, egyes eddig megszokott szolgáltatások, - internet, telefon rövidebb ideig nem állnak rendelkezésre, de a magunk részéről azon dolgozunk, hogy ezeket a leggyorsabban pótolni tudjuk. 

Célunk az, hogy a korábbi évek magas színvonalú szakmai támogatását továbbra is biztositsuk a városban működő civil szervezetek számára. Mint minden hasonló esetben megjelenhetnek változások a működéssel kapcsolatban, amelyeket az Egri Civil Kerekasztal és a Házban bejegyezett szervezetekkel történő előzetes egyezetések után kívánunk bevezetni.

A magyar bankszektor helyzete közép-európai vetületben

Meghívó az MTA-MAB Eszterházy Akadémiai Klub rendezvényére

Tisztelettel meghívjuk az MTA-MAB Eszterházy Akadémiai Klub,
a Heves Megyei Kereskedelmi és Iparkamara, valamint
a Magyar Közgazdasági Társaság Heves Megyei Szervezetének
közös rendezvényére.

Címkék: 

Beszámoló a XX. Eger Ünnepe – Civil Napok rendezvényről

Az idén jubileumi ünnepre készült az Egri Civil Kerekasztal, huszadik alkalmához érkezett a közösség legnagyobb, Eger lakosságát is megmozgató rendezvénye.

72 civil szolgáltató szervezet jelentkezett ill. a színpadi műsorban 32 szervezet képviseltette magát, emellett még intézmények, kísérőprogramok csapatai, akikkel együtt 42 sátorban közel 100 szervezet mutatkozott meg a rendezvénysorozat keretében.

Az előző évekhez hasonlóan sokszínű színpadi produkcióval, sportprogrammal, ingyenes szolgáltatásokkal készültek a jelentkezők.

Oldalak

Subscribe to Egri Civil Kapu RSS

Startup Growth Lite is a free theme, contributed to the Drupal Community by More than Themes.